Egy közel ötvenéves legenda szerint a Beatles tévészereplése
Amerika-szerte visszaszorította a bűnözést egy órára. A szóbeszéd alapja egy
cinikus beszólás.
“1964. február 9-én volt a médiatörténet egyik legnagyobb
eseménye: a Beatles első amerikai turnéja alkalmából szerepelt az Ed Sullivan
Show-ban. Az adást New Yorkból sugározták és 73 millió nézőt szegezett a
képernyők elé USA-szerte. Zenekar fellépését azóta sem nézte soha ennyi néző
Amerikában. A legenda szerint a közvetítés ideje alatt egyetlen egy
bűncselekmény sem történt New Yorkban, ahol egyébként átlagosan kevesebb, mint
percenként történt erőszakos cselekmény a hatvanas években” – szól az alábbi
videó kísérőszövege.
A Snopes elemzése szerint a Beatles Ed Sulivan show-beli
páros fellépését – a műsor elején és végén – körülbelül 73 millió tévénéző
látta, ami a teljes amerikai lakosság 38 százalékát jelentette akkoriban. Így
aztán nem is csoda, hogy hamar lábra keltek mindenféle legendák: egyes verziók
szerint New Yorkban, más változatok szerint egész Amerikában nem követtek el
bűncselekményeket a műsor ideje alatt, azaz este 8 és 9 óra között.
Ironikus módon azonban a legenda nemcsak hogy nem igaz, de
eredeti formájában inkább volt cinikus megállapítás, mint bók. Elkövetője pedig
a Washington Post egy munkatársa volt, aki pár nappal a Beatles tévébeli
fellépése után úgy nyilatkozott: a brit zenekar amerikai látogatásának egyedüli
pozitívuma az volt, hogy az Ed Sullivan show egy órája alatt még egy
dísztárcsát sem loptak el az országban. Vagyis inkább jellemezte lepukkantként
és deviánsként a Beatles amerikai rajongótáborát, mint dicsérte a
liverpooliakat.
Ez a mondat transzformálódott aztán dicséretté, majd ténnyé,
később pedig nem egyszer a hírbe hozott zenészek is terjesztették magukról.
Pedig még csak igaz sem volt, legalábbis ha hihetünk a Washington Post pár
nappal későbbi írásának. Hogy egy bűncselekmény éppen az adott órában vagy
később történt, nehéz megállapítani, mindenesetre az újság arról számolt be:
egy alexandriai lakosnak, aki épp a műsor idejére parkolt le egy egyházi
tulajdonú helyre, mind a négy dísztárcsáját ellopták.