A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cipő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cipő. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 26., péntek

Sipos F. Tamás lépett Cipő helyére


Sipos F. Tamás, az Exotic egykori frontembere lett a Republic énekese - derül ki a zenekar Facebook-oldalán tett csütörtöki nyilatkozatból.

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat. A Republic bennünk és általunk él tovább. Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyan olyan mint régen volt. Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, a legtöbbet a színpadon tehetjük azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak" - fogalmazott a csapat.

Bódi László Cipő, a Republic alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója március 11-én hunyt el szívbetegségben. Az együttes 23 évig zenélt együtt az eddigi frontemberrel, az alapító tagok közül egyedül Boros Csaba basszusgitáros maradt, mellettük Nagy László Attila dobos és Patai Tamás gitáros tagja a Republic-nak. Tóth Zoltán gitáros néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az együttesből.

A Facebook-bejegyzés szerint a méltó folytatáshoz szükség van egy olyan segítő hangra, aki közreműködik a dalokban. "Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyedszázada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan-Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást" - fogalmazott a zenekar, amely csütörtökön Egerben lépett először színpadra Sipos F. Tamással.

A 49 éves Sipos F. Tamás 1986 és 1992 között volt az Exotic énekese, 1993-tól szólólemezeket jelentet meg. Legutóbbi anyaga Mindig gondolj rám címmel 2000-ben jelent meg. 2004-től újra összeállt az Exotic, az énekes emellett zenészbarátaival, a Billy Idol Tribute Banddel is fellépett.

2013. március 11., hétfő

Elhunyt Cipő, a Republic frontembere


Hosszan tartó betegség után 47 éves korában elhunyt Bódi László, ismertebb nevén Cipő, a Republic zenekar énekese.
„A kompromisszumkészség elég hamar kialakult bennünk” - Republic
Cipő évek óta súlyos szívbetegséggel élt, néhány éve átesett egy szívműtéten is, szívműködését egy speciális pacemaker szabályozta. A zenész  szíve február 15-én leállt, akkor még sikerült újraéleszteni,  azóta mélyaltatásban tartották az orvosok.

Az utóbbi hetekben állapota nem javult, a felébresztésére tett kísérletek rendre kudarcot vallottak. Az orvosok tehetetlenek voltak, a több hétig tartó kóma után már csak az énekes halálának beálltát tudták megállapítani.

Bódi László 1965-ben született Ungváron, majd családjával Kisvárdára költözött, ott kezdett el a zenéléssel foglalkozni. A Republicot már Budapesten, 1990-ben alapította meg, Tóth Zoltánnal, Boros Csabával, Bali Imrével és Szilágyi Lászlóval, és még abban az évben megjelent a zenekar első, Indul a mandula! című bemutatkozó anyaga. Azóta minden évben kiadott a zenekar egy stúdióalbumot, a legutóbbi, 22. lemez 2012-ben jelent meg Bólints Tibi! címmel.

2010. március 15-én az akkor húszéves zenekar tagjai megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.