Március 12-én, kedden kezdődik az új katolikus egyházfőt
megválasztó konklávé - jelentette be pénteken Federico Lombardi, a Vatikán
szóvivője. A szóvivő korábban azt mondta, hogy "talán már húsvétra új pápa
vezetheti az egyházat".
A Vatikánban tanácskozó bíborosok az ötödik ülésnapon
döntöttek a konklávé időpontjáról. A 115, nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó
bíboros március 12-én kezdi meg az új egyházfő megválasztását. Kedden délelőtt
a pápaválasztók a római Szent Péter-bazilikában celebrálnak szentmisét a pápa
megválasztásáért (pro eligendo Pontifice), délután pedig bevonulnak a konklávé
hagyományos helyszíneként ismert Sixtus-kápolnába, ahol több körben szavazva
megválasztják a 266. egyházfőt.
Azt, hogy a bíborosok készen állnak a konklávé dátumának bejelentésére
Federico Lombardi szóvivő már megelőlegezte korábbi sajtótájékoztatóján.
Lombardi arra emlékeztetett, hogy a konklávé az apostoli szék megüresedése
utáni 15-20. napon szokta kezdetét venni. XVI. Benedek azonban a február 28-i
lemondása előtt három nappal saját kezdeményezésére (motu proprio) apostoli
rendelkezést adott ki, amellyel lehetőséget adott a bíborosoknak a határidő
lerövidítésére.
A bíborosok a konklávé korábbi megrendezéséről döntöttek. A
döntésről szavazást tartottak, ez azonban titkos volt, így nem tudni, hány
bíboros szorgalmazta a konklávé előbbre hozását és hányan ellenezték ezt.
Olasz sajtókommentárok szerint a konklávé korábbi kezdetét
az olasz és a kúrián dolgozó bíborosok szorgalmazták a külföldi, Vatikánon
kívüli bíborosokkal szemben. Utóbbiak az eredeti 15-20 napos határidő
tiszteletben tartását javasolták, indítványozva az összes függőben levő egyházi
kérdésnek, többek között a Vatileaks-dossziénak a konklávé előtti
megtárgyalását.
A bíborosok vasárnap Róma különböző templomaiban celebrálnak
szentmisét a konklávéért: Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek a Santa
Balbina-templomban az Aventinus-dombon.
A pápaválasztók a konklávé előtt egy nappal vonulnak be
vatikáni szálláshelyükre a Szent Márta-házba. A megválasztása utáni első
napokban itt fog lakni az új pápa is - mondta el Lombardi.
A konklávé napjaiban a bíborosok kizárólag a Szent Márta-ház
és az innen 700 méterre levő Sixtus-kápolna területén tartózkodhatnak. Szigorú
titoktartás kötelezi őket.
A 115 pápaválasztó átlagéletkora 72 év, több mint fele
európai. Az egyházfő megválasztásához
kétharmados többség, azaz legalább 77 szavazat kell.
Az egyház történetében ez lesz a 75. konklávé, és az 51.,
amelyet a Vatikánban rendeznek.
XVI. Benedek 2005-ös megválasztásakor a bíborosok április
18-én vonultak be a Sixtus-kápolnába. Ugyanazon a napon este 20 órakor szállt
fel először a fekete füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Fekete volt a füst
másnap délelőtt is, a pápa megválasztását jelző fehér füst 19-én 17 óra 56
perckor szállt fel. Ez volt az egyik leggyorsabb pápaválasztás.
XVI. Benedek pápa február 28-án mondott le a római katolikus
egyházfői tisztségről.
"Talán már
húsvétra új pápa vezetheti az egyházat" - jelentette ki korábban a
szentszéki szóvivő, aki szerint XVI. Benedek nem vesz részt utódja
megválasztásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése