Hosszan tartó betegség után 47 éves korában elhunyt Bódi
László, ismertebb nevén Cipő, a Republic zenekar énekese.
„A kompromisszumkészség elég hamar kialakult bennünk” -
Republic
Cipő évek óta súlyos szívbetegséggel élt, néhány éve átesett
egy szívműtéten is, szívműködését egy speciális pacemaker szabályozta. A
zenész szíve február 15-én leállt, akkor
még sikerült újraéleszteni, azóta
mélyaltatásban tartották az orvosok.
Az utóbbi hetekben állapota nem javult, a felébresztésére
tett kísérletek rendre kudarcot vallottak. Az orvosok tehetetlenek voltak, a
több hétig tartó kóma után már csak az énekes halálának beálltát tudták
megállapítani.
Bódi László 1965-ben született Ungváron, majd családjával
Kisvárdára költözött, ott kezdett el a zenéléssel foglalkozni. A Republicot már
Budapesten, 1990-ben alapította meg, Tóth Zoltánnal, Boros Csabával, Bali
Imrével és Szilágyi Lászlóval, és még abban az évben megjelent a zenekar első,
Indul a mandula! című bemutatkozó anyaga. Azóta minden évben kiadott a zenekar
egy stúdióalbumot, a legutóbbi, 22. lemez 2012-ben jelent meg Bólints Tibi!
címmel.
2010. március 15-én az akkor húszéves zenekar tagjai
megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése