A rendőrök a közelmúltban kábítószerdílereket kaptak el egy
gödöllői házban, velük állt kapcsolatban az énekes, aki állítása szerint a
Hajógyári-szigeten ismerkedett meg velük egy szórakozóhelyen.
Az elfogott férfiak a Hajógyári-sziget egyik klubjában
terítették a kábítószert. Úgy tudjuk, a zsaruk azért vizsgálódnak szokásosnál
is keményebben a gödöllői családi házban történt házkutatás és letartóztatások
után, mert mint kiderült, a csoport az ecstasy tablettákat és más szintetikus
drogokat a Hajógyári-szigeten terítették.
A gyanú szerint egy megállapodás részeként ezt a
portaszolgálatot ellátó kidobók védelme alatt tették. Egy átmulatott éjszakán
ismerte meg Gáspár Laci is azt a két férfit, akik letartóztatásuk után jó
néhány dolgot elmeséltek a zsaruknak az üzlettel kapcsolatban, többek között az
ügyféllistát is. Elmondásuk szerint vásárlójuk közé tartozott az énekes, de
megemlítettek más ismert nevet is, akik alkalmanként kábítószereket vásároltak
tőlük.
- Az, hogy kábítószer árusítása folyt a Hajógyári-sziget
szórakozóhelyein, nem volt kérdés a hatóság számára. Az viszont a mai napig az,
hogy a drog árusítása szervezetten, az üzemeltetők tudtával történt-e -
nyilatkozta a Vizoviczki László elleni nyomozásban érintett egyik forrásunk,
aki hozzátette: a diszkó császárnál mindig voltak úgynevezett celebek, még
VIP-rész is rendelkezésre állt, ha arra volt szükség.
Mint az informátorunk elmondta, a nyomozás során több
prominens személy neve merült fel, akikkel Vizoviczki László kapcsolatot
tartott. Voltak énekesek, színészek, politikusok, de őket bűncselekménnyel,
csak azért, mert Vizoviczkihez jártak szórakozni, nem lehetett meggyanúsítani.
Azonban a mostani akció után senki sem lehet biztonságban a „celebvilágban”. Ha
egy elkapott drogdíler beszélni kezdett, és sztárokat kezdett belekeverni a
hálózatba, nincs garancia, hogy örökre háttérben maradhatnak az érintettek.
Az énekes ügye a fentiek miatt zajlik a megszokottnál is
nagyobb energia befektetéssel, így nemcsak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
gödöllői nyomozói működnek közre, hanem más nyomozószervek is.
- Ezekkel az emberekkel nem jártam össze. Nem ismertem őket
olyan jól. A Hajógyári-szigeten szórakoztam velük, ennyi az egész - erősítette
meg az információkat Gáspár Laci, s hozzátette: a rendőröknek tett
tanúvallomásában mindent elmondott, amit csak tudott a szóban forgó diszkós
barátairól.
forrás:privatkopo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése