2013. február 5., kedd

Éleslőszerrel vadásztak Willisre Budapesten


Budapest - A Fővárosi Önkormányzat kedvezményesen adott hatalmas közterületeket a Die Hard – Drágább, mint az életed forgatásához, de a Magyar Honvédség is kivételezett a hollywoodi produkcióval. A szolgáltatási szerződés megkötése után az MH 86. Szolnok Helikopterbázis orosz harci gépeket adott az akciófilmhez, amelyben Moszkva közepén vadásznak Bruce Willisre (57) az Mi–24-es behemóttal, és akármilyen furcsa, a magyar pilóták mindezt parancsra teljesítették.

– A feladat szakmai kihívást nem jelentett, inkább civil énünket izgatta jobban, hogy részesei lehettünk a produkció­nak – emlékezett Simon Péter, az Mi–24-es első számú pilótája, akit meglepett a filmesek profizmusa. – A sztárok sem hisztiztek a cseppet sem kényelmes körülmények miatt.

S hogy mi jelentette a pilóták számára a legnagyobb kihívást?
– Hogy visszafogjuk magunkat és dinamikus, gyors helikopterünket. A színészek repültetéséhez alacsony sebességet és finom manővereket használtuk – árulta el az őrnagy, aki Afganisztánban éppen ilyen típusú helikopteren szolgál.

Simon Péter azt is elmondta, egyszer a földön lévő stábra is ráhozták a frászt. – Igen, sikerült riadalmat okozni a filmesek körében, ugyanis a rendező a lehető legagresszívabb felszállási módozatot kérte az egyik jelenetnél. Egyeztettünk, és áthúztunk a fejük felett, de nem erre számítottak, mert miután újra összeszedték magukat és a felszerelést, már messzebb vonultak. A rendező viszont lelkesen gratulált – mondta Simon, aki társával együtt éleslőszerrel orosz gengszterként „támadt" a jó­fiút alakító Bruce Willisre! Ennek oka, hogy az Mi–24-eshez nem létezik vaktöltényt.
– Élveztem a forgatást, hiszen nem akárkire lőhettünk a forgatás során – viccelődött a másik magyar pilóta, Végső Sándor. Természetesen ezeket a jeleneteket nem a film forgatáskor, hanem hadgyakorlaton vették fel.

Az új Die Hard-ot feb­ruár 14-től játsszák a magyar mozikban.

Forrás: Blikk2013-02-05 18:30:54

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése