2013. február 10., vasárnap

A Beatles tévészereplése alatt még a bűnözők sem dolgoztak?

Egy közel ötvenéves legenda szerint a Beatles tévészereplése Amerika-szerte visszaszorította a bűnözést egy órára. A szóbeszéd alapja egy cinikus beszólás.
beatles

“1964. február 9-én volt a médiatörténet egyik legnagyobb eseménye: a Beatles első amerikai turnéja alkalmából szerepelt az Ed Sullivan Show-ban. Az adást New Yorkból sugározták és 73 millió nézőt szegezett a képernyők elé USA-szerte. Zenekar fellépését azóta sem nézte soha ennyi néző Amerikában. A legenda szerint a közvetítés ideje alatt egyetlen egy bűncselekmény sem történt New Yorkban, ahol egyébként átlagosan kevesebb, mint percenként történt erőszakos cselekmény a hatvanas években” – szól az alábbi videó kísérőszövege.

A Snopes elemzése szerint a Beatles Ed Sulivan show-beli páros fellépését – a műsor elején és végén – körülbelül 73 millió tévénéző látta, ami a teljes amerikai lakosság 38 százalékát jelentette akkoriban. Így aztán nem is csoda, hogy hamar lábra keltek mindenféle legendák: egyes verziók szerint New Yorkban, más változatok szerint egész Amerikában nem követtek el bűncselekményeket a műsor ideje alatt, azaz este 8 és 9 óra között.

Ironikus módon azonban a legenda nemcsak hogy nem igaz, de eredeti formájában inkább volt cinikus megállapítás, mint bók. Elkövetője pedig a Washington Post egy munkatársa volt, aki pár nappal a Beatles tévébeli fellépése után úgy nyilatkozott: a brit zenekar amerikai látogatásának egyedüli pozitívuma az volt, hogy az Ed Sullivan show egy órája alatt még egy dísztárcsát sem loptak el az országban. Vagyis inkább jellemezte lepukkantként és deviánsként a Beatles amerikai rajongótáborát, mint dicsérte a liverpooliakat.

Ez a mondat transzformálódott aztán dicséretté, majd ténnyé, később pedig nem egyszer a hírbe hozott zenészek is terjesztették magukról. Pedig még csak igaz sem volt, legalábbis ha hihetünk a Washington Post pár nappal későbbi írásának. Hogy egy bűncselekmény éppen az adott órában vagy később történt, nehéz megállapítani, mindenesetre az újság arról számolt be: egy alexandriai lakosnak, aki épp a műsor idejére parkolt le egy egyházi tulajdonú helyre, mind a négy dísztárcsáját ellopták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése