Újra éled a „vérturizmus”

Az éjszakai bárok kifogyhatatlan szórólapjai mellett a győri sétálóutcán megjelentek a vérplazmadonorokat és szervezőiket kereső, Ausztriába csábító prospektusok. Sopronban, Szombathelyen is diákok osztogatják a járókelőknek a bántóan magyartalan reklámokat - írja a NOL.

Egy ideig plazmadonor voltam magam is, itthon. Ez kb. 5-6 évvel ezelőtt volt és itt is adtak (információi szerint ma is adnak) pénzt "költségtérítés" címen. Én akkor 4500 forintot kaptam alkalmanként. Tehát ezt itthon sem ingyen csinálták (csinálják) a donorok. Egyébként egy cseppet sem kellemes: közel 1 órán át kell mozdulatlanul feküdni, "pumpálni" miközben két - a véradáskor alkalmazott tűhöz képest jóval vastagabb - tű van az ember jobb és bal kari vénájában. És egészségügyi szempontból sem ajánlatos havonta többször egy embernek vérplazmát adnia, hiába, hogy 72 órán belül pótlódik. Nekem, annak idején azt javasolták, hogy a kockázatok miatt: 1-3 alkalom/fél év!

A reklámanyagra utólag ráragasztott matrica szerint: „Kérjük internetes bejelentkezésüket a magyar nyelv miatt fennálló probléma elkerülése érdekében.” A nyugati határvidéken élő emberek persze így is tudják, miről van szó. Az érintettek becslése szerint évek óta közel ezer ember jár ki hetente vérplazmát adni Bécs környékére. Először alkalmanként 15, ma már 20 eurót fizetnek nekik, az ötödik alkalom után újabb juttatás jár.

A pénzt nem a vérplazmáért kapják, hiszen annak az Európai Unió szabályai szerint nincs, nem is lehet piaci ára. Az utazási költséget, a kiesett időt viszont megtéríthetik a donoroknak. Az első, két-három évvel ezelőtti nekibuzdulás után az utazási kedv némileg lecsengett, az egyik szervező cég honlapján szünetelteti is a kirándulással összekötött buszos vérplazmaadó túrákat. Korábban a főváros pályaudvarairól indultak a járatok, amelyek megálltak Tatabányán, Győrben, Mosonmagyaróváron vagy Sopronban, ott is összegyűjtötték a jelentkezőket.

A magyar iroda persze pénzt kért az utaztatásért, a szervezői munkájáért pedig az osztrák plazmaközpont fizetett neki. Újabban kisebb csoportok mennek, egy-egy autónyi ember vág az útnak. Aki már többször is odanyújtotta a karját a bécsi plazmaközpont többnyire magyar személyzetének, abból előbb-utóbb szervező is lesz. Minden új donorért harminc euró üti a szervező markát, feltéve, ha az újonc legalább három alkalommal ad plazmát. A szervezők egyike – Győr-Moson-Sopron megyében élő diplomás, ám állástalan fiatalember – úgy számol: amennyiben havonta négyszer donor lesz, s szervez tíz új embert, akkor 380 adómentes eurót keres.

Általában egyetemistákat, pályakezdő munkanélkülieket tud rávenni a plazmaadásra. Egészséges felnőtt nőtől – kivéve a szülés utáni fél évet – és férfitől egyébként hetente vehetnek vérplazmát, melyet az emberi szervezet 72 órán belül pótol. A plazma fehérjékből áll, fontos gyógyszerek alapanyaga. Egy donor évente összesen legfeljebb 33 liter plazmát adhat. Bécsben megvizsgálják a jelentkezőket, első alkalommal nem is adhatnak vért, de a húsz eurót megkapják.

„Plazmaszolgáltató”-központok Magyarországon is működnek, kettő a fővárosban, egy Debrecenben, ezek ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartoznak. A kiesett időt és az útiköltséget megtérítik a plazmaadóknak, de magyar árakon: egy-kétezer forinthoz juthatnak a jelentkezők. Dr. Grosschmid Sándor, a budapesti Alsó erdősor utcai központ vezető főorvosa szerint naponta átlagosan hetvenen jelentkeznek náluk, kialakult egy megbízható, segítőkész kör. A főorvos nem tart attól, hogy az osztrákok ajánlata miatt hiány alakulhat ki vérplazmából.

Az ország keleti feléből és a fővárosból sem éri meg Bécsbe utazni a húsz euróért, ez legfeljebb közvetlenül a határ mentén élők számára jelenthet vonzerőt. A Győri Regionális Vérellátó Központ igazgatója, dr. Vörös Katalin sem tapasztalja, hogy véradóik átpártoltak volna az osztrákokhoz. A vöröskereszt Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója, Borbélyné Nagy Ágnes szerint a határ innenső oldalán évente 30 ezer ember ad vért ebben a térségben. Egyikük sem „megélhetési véradó”.

Az Ausztriába átjáró fiatalok közül hárommal találkoztam. Az egyik egyetemista lány a tandíjára szeretné költeni a pénzt. Az idén csak költségtérítéses szakon tudja folytatni az egyetemet, a szülei nem képesek érdemben támogatni. Délutánonként egyébként is Ausztriába jár dolgozni. Barátnője jobb módú családba született, s amikor édesanyja megtudta, hogy plazmát ad Ausztriában, megemelte a havi zsebpénzét, de a lány nem akar kilógni a társaságból. Egy fiú szervező haverját akarja hozzásegíteni a „fejpénzhez”. Valamennyien úgy gondolják, hogy rövidesen kialakul a megélhetési véradók és szervezőik köre a pályakezdő fiatalok és a tanulók között.

– A másik csapatban van egy srác, elborultan politizál, a zsebszerződések, az osztrákok földszerzése elleni harc egyik pártkatonája, de a vérét azért kiviszi Ausztriába – mondja érzelemmentesen az egyik lány.