2012. október 13., szombat

Megkezdődtek Csomorkány Kupa kűzdelmei



Látványos csörtékkel és sok újdonsággal kezdődött el szombaton délelőtt, Vásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban, az idei Csomorkány Kupa.
Dr. Kovács László település képviselő megnyitóbeszéde után a gyermek férfi tőr kategória összecsapásai indult a kétnapos rendezvény.
A képviselő kiemelte a kupa és vásárhelyi vívósport hagyományait, melyben olyan nevek állítanak példát az utókornak, mint Szathmáry Tihamér, Banga Sámuel, Belovai Péter, Kormány Lajos, vagy a jelenkor szakedzője Magyary Ágnes, akinek munkája révén számos ifjú és serdülő diák képezheti magát a magyar vívássport nagyjai közé.
Az önkormányzat eddig is és ezután is a sport kiemelt támogatásán dolgozik, célul tűzve ki, hogy a vívósport vidéki fellegvára legyen Vásárhely.

A délelőtt kezdődő versenyekre 39 nevezés érkezett, az ifjú magyar sportolókon kívül Szerbiából és Szlovákiából is számos versenyző megméretteti magát. Délután a leányok, majd a felnőtt B kategória sportolói csapnak össze.

Vasárnap az újonc kategória, majd a csapatversenyek is elkezdődnek, a Csomorkány Kupán idén részt vesz közreműködőként Solti Antal a tőr szakbizottság elnöke, a kupa főbírájaként, a munkáját pedig Sápi Ferenc segíti. A vasárnap délután meghívott vendége Szilágyi Áron, a Londoni Olimpia aranyérmes kardvívója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése